Hosszú pihenő után ismét hosszú pihenő

Nagyon elhanyagoltam a zsamo.hu-t az elmúlt hónapokban. Igazság szerint magát a ZsaMo-t is egy cseppet. Reméltem, hogy idén végre kicsit több időm jut majd az ékszerelésre, de végül ez nem így alakult. És mindennek a tetejére egy olyan lehetőséget kaptam a munkahelyemen, amit vétek lett volna kihagyni.
Így most az a helyzet áll fönn, hogy május végén elutazom Szöulba, ahol a Koreai Nemzeti Könyvtárban fogok dolgozni egészen november végéig. Nem tudom, hogy mennyi időm lesz a ZsaMo-ságokkal foglalkozni, hiszen ha már ott leszek, szeretném minél jobban megismerni az országot, a kultúrát, mindent. Ha kíváncsiak vagytok a koreai kalandjaimra, kövessétek az új blogomat. ;)

Megihletett Korea, így készítettem egy treasury-t az Etsyn:

 

Változások

Vannak kapcsolatok, amik nem működnek. Van, hogy hiába próbálja az ember fenntartani, egy idő után egyszerűen már több negatívumot ad, mint pozitívumot. Ilyenkor érdemesebb már elengedni, még ha ezzel azt a kevés pozitív dolgot is elveszítjük, amit kaphatunk.
Ilyen a kapcsolatom a Meskával. Az utóbbi hónapokban sorra jöttek az újítások, amik önmagukban nem (mindig) rosszak. Sőt, a blognak kifejezetten örültem! De az összkép és az egész hangulata továbbra sem változott pozitív irányba.
Nemrég írtam az Etsy-ről. Mindaz, amit azon a felületen szeretek, ami könnyebbé teszi ott az életet akár eladó, akár vevő vagyok, nincs meg a Meskán. Ráadásul most egy olyan új elszámolási rendszert vezetnek be, amivel nem tudok egyet érteni, így nem vagyok hajlandó használni sem, ennek következtében hagyom, hogy december 2-án inaktiválja a Meska a boltomat.

Addig is akciót hirdetek:
A zárásig nem kell postaköltséget fizetni, valamint minden vásárlónak egy kis meglepetés ajándékot is csomagolok a megvásárolt ékszer mellé.

Hogyan tovább?
A Meskára már nem töltök fel újdonságokat. A termékeim ezentúl az Etsy boltomban lesznek elérhetők.
Arról, hogy hogyan tudod használni az Etsy-t, részletes leírást fogok készíteni, ami hamarosan elérhető lesz itt az oldalon.

Miért szeretem az Etsy-t?

Igaz, hogy még csak egy vásárláson, és egy eladáson vagyok túl az Etsy-n, így sok gyakorlati tapasztalatom nincs, összességében viszont mégis kezd már kialakulni, hogy miért is jó nekem ott.

Az első, és legfontosabb a Hungarians’ Etsy Team (HET). Jóval a csoport indulása előtt regisztráltam már az Etsy-re, és tervezgettem, hogy majd egyszer ott is megnyitom a boltomat. Viszont a HET adta meg a végső lökést, hogy valóban fel is töltsem oda a termékeimet. Idő közben más csoportokhoz is csatlakoztam, bár jelenleg csak a HET-ben aktívkodom.
Az egyik nagy pozitívuma tehát az Etsy-nek, hogy van lehetőség érdeklődési-, tevékenységi kör, vagy lakóhely szerinti csoportok létrehozására. Teret adnak a csoporttagok közti kommunikációra, hiszen csinálhatunk fórumtémákat. Így tudjuk segíteni egymást, jó tanácsokkal ellátni a másikat, hogy hogyan fejlessze a boltját. Azt tapasztalom, hogy a HET csapata nagyon összetartó, bárki tesz fel kérdést, biztos, hogy hamarosan valaki válaszol neki, ezen kívül pedig segítünk reklámozni egymás boltjait azzal, hogy beválogatjuk a termékeiket a Treasury-kbe, amiket készítünk (nemrég készítettem el az első Treasury-met csupa magyar termékkel).

Hatalmas pozitívum, hogy hihetetlenül egyszerűen és gyorsan lehet az Etsy-n vásárolni. Nem kell más hozzá, csak egy PayPal számla (tudtátok, hogy van már hivatalos magyar nyelvű útmutató a PayPal használatához? ;) ). A kiválasztott terméket, miután kosárba teszi az ember, és megveszi, a PayPal-lal egyből ki lehet fizetni. Nem kell várni arra, hogy az eladó megadja a számlaszámát, majd arra, hogy az átutalás megérkezzen. Gyakorlatilag a vásárlás után 5 perccel már ki is van fizetve az áru, és csak várni kell a postást.
Persze, ha nem akartok a PayPal-lal vesződni, az sem akadály, hiszen lehet úgy is vásárolni a megfelelő PayPal opciót választva, hogy a megnyíló ablakba beírja az ember a bankkártyja adatait, mint bármilyen más interneten történő kártyás vásárlás esetében. Abszolút biztonságos megoldás, ha mégis félsz attól, hogy bárki megszerezheti a kártyád adatait, érdemes a bankszámládhoz netkártyát igényelni. ;)
Eladáskor is jött a levél az Etsy-től, hogy megvették egy termékemet, és jött egy másik a PayPal-tól, hogy a vásárló kifizette. Mindkét levélben benne volt a vevőm címe, így már vihettem is a postára az ékszert (az külön öröm, hogy 8 nap alatt meg is érkezett Amerikába :) ).

És ami a leginkább tetszik az Etsy-ben: meg lehet adni egyéb elérhetőségeket is a boltom felületén. Nyugodtan beírhatom a weboldalam, a Facebook oldalam címét, vagy bármi mást, ahol rám találhatnak a boltomba látogatók. Így többet megtudnak rólam, az emberről, aki a ZsaMo termékek mögött van.
Miért jó ez? Az internetes vásárlás alapvetően személytelen, hiszen nem találkozunk az eladókkal sem a vevőkkel, mégis fontos a bizalom megszerzése. Az által, hogy nem csak a boltom kínálatából, és az ott közölt pár szóból ismerhetnek meg a reménybeli vásárlók, kialakulhat a szimpátia, és bizony sokszor nem feltétlenül egy-egy termék ára dönt a vásárlás mellett két hasonló áru, ám más-más alkotók esetében, hanem az, hogy mennyire szimpatikus egy eladó.

Mindezeken túl pedig az Etsy tele van szebbnél-szebb, igényes alkotással (jó, azért ott is lehet találni olyat, ami nem szép, de nagyon kell őket keresni). Magyarországon nem, vagy csak sokkal drágábban kapható kellékkel. A vintage szerelmesei is találhatnak ott a ruháktól kezdve a használati tárgyakon és ékszereken keresztül a bútorokig mindent.
A szemgyönyörködtető termékeken kívül pedig érdekes tartalmak is elérhetőek az oldalon: interjúk az alkotókkal, tanácsok, hogy hogyan menedzselje a kézműves a kis üzletét, érdekes cikkek divattrendekről, lakberendezésről, egyéb témákról.
És persze a közösséget is építik: találkozókat, workshop-okat szerveznek, valamint minden évben meghirdetik az Etsy Craft Party-t, melynek keretében a regionálisan szervezett eseményeken összegyűlnek az Etsy-zők. Ezzel személyesen is megismerhetik egymást az eladók és vásárlók, valamint kiváló alkalom az Etsy és a saját boltunk reklámozására, közös alkotásra, vagy akár csak egy jó beszélgetésre.

Első Treasury-m az Etsy-n! ~ My first Treasury!

Hússzú ideje tervezem, hogy készítsek egy Treasruy-t az Etsy-n, de eddig valahogy nem csináltam meg. Most végre erőt vettem magamon, és belevágtam. Sokkal gyorsabban ment, mint gondoltam. Persze, ehhez a jó alapanyag is kellett. :)
A válogatásomban magyar alkotók szebbnél szebb munkáit nézhetitek meg. Remélem, elnyeri a tetszésetek! :D

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Long time I plan that I make a Treasury at the Etsy. Now I made it! That was faster as I thought.
In my selection you found many beautiful thing from the hungarian girls. I hope you enjoy it! :)

 

Szabad a Vásár!

Az elmúlt hónapban igencsak elhanyagoltam a blogot. Ez főleg azért volt, mert augusztus 8-ig szabadságon voltam, és jól kipihentem magam. Azóta pedig ismét dolgozom, mármint a munkahelyemen… Persze ékszerelek is esténként, mivel most szombaton megyek a Szabad a Vásár!-ra a Margitszigetre. Gyertek el ti is 11 és 19 óra közt a Holdudvarhoz, nézelődjetek, vásároljatok! ;)

Újdonságokkal is készülök: jönnek a szecessziós fülbevalók!!! :D

 

A vásár után pedig elkezdem feltölteni a Meska és az Etsy boltomat is! ;)

  • Képek

    eszgy02-03 Byzantine négyzet medál Luna Kis nonfiguratív medál szdtulip-03 Lila Helm szett
  • Bolt